Pár hete azt mondta egy barátnőm, hogy szerinte nekem bajom van ez elmúlással, nem tudom elfogadni a halált, mert nincs hitem. Pff…Hát nem tudom. Tavaly majdnem szájon csókolt, kevésen múlott, hogy nem. Itt tartottak. Akár mehettem is volna, nem éreztem, hogy itt tartana bármi is. Olyan mindegy érzésem volt, ha menni kell hát menni, ha maradni, akkor maradni. Úgy lesz jó, ahogy lesz.

Ma olvastam a közösségi hálón egy posztot, valaki elment. Hmm…Hát Ő is. Végső estekre „tartogattam”, ha már nem látom nagyon a megoldást, hozzá fordulok. Gyógyító volt. Kedveltem. Fesztelen egymásra hangolódva tudtunk csevegni az élet nagy dolgairól. Olyan lélek szintű kommunikáció formájában. Értett, értettem.

Nagy ritkán beszélt magáról, no, nem a felszínről, hanem a mélyről. Olykor megnyílt. Talán nincs még egy éve, hogy azt mondta: Ő, már menne. Elfáradt. De, van egy elkötelezettsége, ami még húsz éve szól. A gyerek. S mesélt arról, milyen jó volna, csak úgy egyedül elhajózni a végtelen tengeren…

Hétfőn még posztolt. Ma már nincs közöttünk. Ő már csókot váltott az elmúlással e földi létsíkból.

Pár hete írtam neki, hogy vágyom a csoportja után, hogy majd mennék. Szokatlanul, nem nagyon reagált. Kaptam tőle, sokat. Adott nekem egy lökést, egy nagyon elárvult állapotomban. Általa került a felfogásomba az Athma, a szeretet egy sajátos megközelítési módja, s a ha, nem tanulsz, majd jön a péklapát, szállóigéje.

Volt pár ember az életemben, akiket szerettem, tiszteltem, de nem zavartam volna őket apró hétköznapi bosszúságaimmal, őket a kilátástalan helyzetek estére „tartogattam”. Tavasszal elment, egy másik jó Ember, ő a forma világában volt afféle védelmezőm. Most a mentális védelmezőm, ment el. Hmm…

Talán időszerű „felnőni”, s megtanulni, hogy a bizodalmam, nem vethetem a múlandóba, mert a formavilágában, minden mulandó.

Furcsa az idén már ez a harmadik este az életemben, hogy a belső énem, az intuícióm súg, hogy találkozni kellene az adott személlyel, és tervezem, de amire megtenném, már késő. Durva. tanítás van még ebben is.

Azt már régen megértettem, még az Apám halálát megelőző két évben, akkor volt is egy olyan elő gyászom, amit éltem, hogyha egy lélek menni akar az menni fog. S akkor ott belül valahol meg tanultam tisztelni a halált.

2014.12.17. Szerda.