Beszélgetek egy lehetett volna Kapcsolatommal. Valahogy minden kapcsolatom, vagy kapcsolat kezdeményem, úgy zárult, hogy barátok maradtunk. A napokban olvastam erről egy blogban, hogy:
„ A vízöntővel nem lehet szakítani. Mivel sosem jártatok. lehet, hogy te azt hitted, de csak azért, mert valamit odaképzeltél, ami ott sem volt. Remek haver, az is marad életed végéig. Nem is nagyon nagy az egója, tehát mindenkivel jóban tud maradni, úgysem mondod neki, hogy tűnjön el, mert ő sosem bánt meg, meg ott sincs. Nem ragad, de simán felveszi ott a fonalat 10-20-30-40 év múlva, ahol abbahagytátok. A vízöntő fix levegő jegy, ami nála azt jeleni, hogy egy dolog számít neki a saját útja, ami fix, minden mást szétdobál maga körül, viszont sosem próbál téged megváltoztatni. Élni és élni hagyni. A vízöntővel nem is kell szakítani, mint mondtam, mert végig ott sem volt. Érzelmek zéró, csak eszmék, álmok, a világ megváltása nagy gondolatok útján.
A halak mutable jegy (alkalmazkodó, változékony), ergo egy halakkal egyszerűen nem lehet szakítani. Mindent elvisel, egyszerűen mindent. Egója semmi, csak érzelmei, érzékenysége és képzelgései. Tehát ha azt mondod egy halaknak, hogy vége, azt úgy értelmezi, hogy ti továbbra is együtt vagytok, csak úgy, hogy te kicsit morcos vagy, majd elmúlik. Eltűnik pár hétre, majd újra jön, hogy na heló, mi a helyzet. Ha azt mondod, nem akarod látni, kicsit megsértődik, pár hét, megint jön. Nem akarja megbeszélni, megjavítani a dolgokat, csak helózik, mint egy idióta.”
Vicces, mert vízöntő vagyok, halak és kos aszcendenssel. Azért így olvasni durva.
Szóval a beszélgetés után merengek, hogy miért is nem kerültünk úgy mélyebben egymáshoz közel. Akár lehetett is volna mélyülés, de nem lett. pedig azt hittem, hogy vele lehet. Lehet megélni csak úgy a pillanatot, tét nélkül. Az elvárások nélküli megélést, az itt és most-ot. Azt a tiszta megtapasztalást, hogy most kapcsolódunk, és most ezt megéljük. Egyszer éreztem ezt vele. S naivan azt hittem ezt lehet így. Azt mondta, mégy a kapcsolat szótól is kirázza a hideg. Elfogadtam. Még is kitáncolt a történetből, bevallva, hogy fél mindentől, amihez kötődhet.
Ő valahogy úgy gondolta, hogy majd ha kedve van, akkor hív, jön én pedig majd hónapokon keresztül összeszorított térdekkel várok rá. A múltban játszottam már ilyen játékot, megízleltem, megéltem, meguntam. Másra vágyom.
Furcsa tavasszal összefutottunk egy tömeges meditáción, voltak ott vagy ezren. Ő is partnerrel volt én is. Nem jártunk, szabadok voltunk mindketten. Ennek ellenére többször rákérdezett, hogy mi van azzal a pasival akivel látott? S én már többször elmondtam neki, hogy ott találkoztam azzal a férfivel először és utoljára is. Most újra megkérdezte.
Áh…olyan furcsa, hogy a férfi minden figyelemvesztéstől kasztrálódik. A benne uralkodó Zeusz, mennydörög. Mert ugye azért ő, csak egy olyan Zeusz, akit várni kell az idők végezetéig! Öreg vagyok én már ehhez, talán tizenhat éves koromban ez még egy jó poén lehetett, révülten ábrándozni és várni, hogy majd észrevesz, majd jön, majd hív. Mára már nem veszek bele a lilaködbe.
Alkalmazkodok, simulok, de rejtve vagyok, nehéz velem.
2014.12.15. Hétfő.
