Szombat van munkanap. Dolgozom. S amin, csütörtökön még elgurult a kontroll pálcám, mára valahogy már okafogyottá is vált. Bájosan csicsergem az Alfa nősténynek, hogy legyen úgy, ahogy akarja, úgy könyvelek neki, ahogy kéri, természetesen ez csak a formára vonatkoztatva. Érdekes…
Tegnap este a legokosabb dolognak azt éreztem a mai vizsgám előtt, hogy kialszom magam. Nem volt ez mindig így. Olykor rommá stresszeltem magam egy vizsga okán. Már nem, nem éri meg. A kipihent belső nyugalommal teli létérzés nekem magabiztosságot ad, rájöttem, hogy sokszor pont elég…
A mai nap mozgalmas volt, de túl jelentős dolgok nem történtek. Illetve olykor minden jelentős, s van, amikor minden jelentéktelennek tűnik, érdekes ez…
Hosszú idő óta, tegnap és ma ébredtem úgy, hogy kipihentnek éreztem magam. Időben beértem, halomnyi feladat várt, de kedvvel…
Azzal a megelőző mondattal lépek be az ajtón, hogy: na ettől sem kellet volna félnem. Üdv Problémáséknál! Teszem a dolgom, s közben megkérdezem, a Kolleginámat tudnak-e utalni, mert bizony nekem is utalnom kellene. Pénteken azt mondta, hogy hétfőn utalnak. – Azt mondja, nem.…
Mennyire nehezemre esik nekem a magammal való lelki munka. Nyűg. Ez az állandó vizslatása magamnak, hogy elkapjam, amikor zuhannék. Mert az még nagyobb pánik, ha onnan kell újra meg újra kimászni, szóval jóval kényelmesebb azért nem leesni. Tehát, ez meg meló,…
Ma beszéltem kedves Tanárnőmmel. Nagy tisztelője vagyok, az emberségének és a tudásának is, mondhatnám, mostanában az egyetlen személy, akit hitelesnek érzek. S a körökben ahol megfordulok, mindig szoktam Őt emlegetni. Jó ez. Jó ez, nekem.
Szoktam rá gondolni, vagy egy adott…
Nagyon régen nem írt nekem verset senki. Valaha a múltba révült emlékeimben felsejlik az Exem verse. Rég volt, más volt.
Ma valaki több verset is írt hozzám. Hmm…Nos, hát ihletek, holott engem szoktak… Felfordult világ, eh…
Rögvest vicces rímekben fémjeleztem fétisem: Az…
A félelem
2014-09-26 11:18:44
"Az ember legnagyobb ellenségének a félelmet tekinti. A félelem rejlik a kudarc, betegesség,
rossz emberi kapcsolatok mögött. Emberek milliói félnek a múlttól, a jövőtől, az öregségtől,
az elmebajtól, a haláltól. A félelem elméd egy…