Nagyon régóta foglalkoztat, a férfi-nő témaköre. Töprengek a megváltozott világon, ahol átrendeződtek a kapcsolatok és a szerepek. Bár én magam egy pici pont vagyok, a világ koponyáihoz képest, akik régóta boncolgatják ezt a nagyon mély társadalmi, szociálpszichológiai kérdést, még is össze kell magamban rendeznem a saját meglátásaimat a témáról.
A közösségi hálón olvastam az idézett írást, ami elindított bennem egy belső boncolgatást, amit a végén megosztok.
„Van valami kollektív fájdalomtörténet.
Azt kértétek, írjak a másik oldalról, hogy hol csúszik el a történet.
Azt kértétek írjak a férfiakról.
Írjak róluk… Ők, akik gyermeket nemzenek, akik a karjaikban tartják a Nőt, és akik ugyanolyan esendő lények, mert bár Istenek szeretnének lenni a Nő szemében, egyszerre dédelgetett fiúk is, akik az Ölelésbe vágynak vissza.
És akik mindkettőt a szeretkezésben élik meg a maguk teljességében.
Ahogyan én látom a férfi-női szerepeket, az mindig azon a tételen alapul, hogy van mögöttünk 10 000 év civilizáció, ami alapvetően patriarchális. És igen, az egyiptomi nő elválhatott, a római nő örökölhetett, egy velencei kurtizán tanulhatott, de akkor is ott az 10 000 év. És amikor valaki felkiált, hogy ne legyenek szerepek, és ne legyen különbség férfi és nő között, akkor én erre azt mondom, hogy OK, térjünk erre vissza néhány ezer év múlva. Mert itt-és-most van, létezik a Kollektív Tudat, és abban rögzült a kép, ahogy a Nő a Férfi mellkasára hajtja a fejét. És ez van ott a Közösben, ezt hívja le a tudatalattink, annak a tudatalattija is, aki most hangosan ágál. És az a Férfi, aki az emancipációra szavaz, attól még megfogja a kalapácsot, és nem azért, hogy a nő kezébe nyomja. És ez határozza meg a szerepeinket. Ez a közös kép.
A Férfinak Cél kell. Életének íve egy felfelé ívelő nyíl kell legyen; hite, bizalma az Istenben viszi előre, az ív mentén. Ezt nem a pénzért teszi. A pénz csak „mellékhatás”. Ott van a kollektívben a kép, a tudás arról, hogy a Férfi teremti meg a biztonságot a Nőnek és a Gyermeknek. És a mai világban ehhez pénz kell és/vagy pozíció. A Cél nem a jó fizetés. A Cél az a tudat, hogy a tevékeny férfi egy nap már nem lesz annyira tevékeny, de a családja akkor is biztonságban van, a gyermeke tanulhat, és minden értelemben megteremtetett azt az Alap, amire építkezni lehet.
Tehát amikor a Nő azt látja, hogy a férfi a karrierjét építi, és miért nem jön haza időben, és miért nem figyel rám, és miért nem utazunk el nyaralni… hát ezért. A Célért.
Ez régen is így volt, csak akkor ott voltak a megtartó női közösségek, és ha a férfi hosszabb ideig távol volt, a női kör, kisbabástól, gyerekestől „megtartotta” az asszonyt. Akik megszokták, hogy a cikornyás, hangosan gondolkodós női kommunikációjukat egymás közé vigyék, kenyérsütés közben, a fonóban, a teadélutánokon, és nem akartak mindent a férfival megbeszélni. Nem voltak egyedül. Nem voltak magukra hagyva. A Férfi bátran mehetett előre, küzdve a Célért, mert tudta, asszonyára vigyáznak.
Az a mondat, hogy „olyan magányos vagyok”, elég ritkán hangzott el egy nő szájából, a testvérek, unokatestvérek, nagymamák és komaasszonyok között.
És ott volt az idősek bölcsessége, a türelem tanítása, hogy várj, mert haza fog jönni, érted és hozzád.
És a férfi ment előre, fegyverrel vagy anélkül, küzdve, tenni akarva, Cél-irányosan, az eredményért, és amikor hazaért, örültek neki.
Ha nincs Cél, ha nincs a nyíl felfelé tartó íve, ha a nő a szoknyája mellett akarja tartani a Férfit, akkor az leül a TV elé egy sörrel a kezében, és lényegében fel se áll onnan. Kevés olyan férfiemberrel találkoztam, aki ezt így ennyire tudatosan képes lett volna megfogalmazni, inkább csak a céltalanság érzete van ott…
Aki megfosztja a férfit a céltól, legyen az az anyja, vagy a felesége, nem csak a célt orozza el, hanem annak a lehetőségét, hogy az Ember megélje a maga teljességében a férfiasságot.
És lehet, hogy a Férfi helytáll, és tartja a célt, 20 évesen, 30 évesen, a nőért, a gyerekért, de ha túl sokszor csalódik, ha a nő nem ad neki hátteret, ha veszekedések, szakítások jönnek, ha a nő pakol és viszi a gyereket, ott lesz a csalódás, a veszteség.
Van, aki ebből fel tud állni, „beleengedni a szívét” valami új kezdetbe. Ilyen is van.
De néha úgy alakul, hogy már nem kell a nő, kell a szex valakivel, de nem A Nő.
És onnantól a férfi nem köteleződik el.
Elvész az eredeti ok.
Még harcol a jövőért, a közösből született gyerekért, de asszonyt nem enged érzelmileg a közelébe.
Bezárja a szívét.
És a cél öncélúvá válik.”
Annyi minden gondolat, kép, érzés jön fel bennem, a múltamból, a jelenemből, a férfiakról, amit adtak, és amit nem adtak nekem magukból.
Látom a hibáim a folyamatomban, melyeket tudattalanul követtem el. Iránymutatások nélkül, jó részt csak sodródva, s hánykolódva a párkapcsolat tengerén. Nem mondta el senki, hogy milyen a férfi s mi a kezelésének módja, használati útmutató nélkül, kezdetem el ad-hoc jelleggel beüzemelni magam a vele való közös létezésbe. Szerencsés vagyok, mert egy tiszta lelkű Férfi volt a társam, közel negyedszázadig. Így megtapasztalhattam, hogy van ilyen Férfi is, minden ellenkező híresztelés ellenére.
A kapcsoltunk elején őszinteséget fogadtunk egymásnak. Hmm…
Aki őszinteséget kér, az keresztet is kér, mert azt tudni is kell hordozni. A kereszt nehéz, ha nem vagy felkészülve a súlyára, sebeket ejt a cipelése. S megkérdezed magadtól, miért is kérted ezt oly annyira, ha nem bírod hordozni?
Jó ideig betartottuk ezt a szabályt köztünk, ez olykor iszonyatos fájdalommal járt számomra. Naiv voltam és keveset tudtam a Férfi működéséről. S amikor a szabályunkat betartva, mondjuk azt mondta, hogy - a szomszéd lánynak szép lába van, vagy, hogy a buszon szemezett vele egy nő. Akkor én ebbe kicsit belül belehaltam, hogy is tud észrevenni mást rajtam kívül? Pedig nem azt mondta, hogy elhagy, hogy már nem szeret, vagy, hogy nem akar velem szexelni (sőt), csak őszinte volt. Éretlen voltam még erre. S én is bántottam vélhetően húsba vágóan, melyeket később problémás helyzetekben jól egymás fejéhez tudtunk dobálni. Később már nem osztott meg velem minden gondolatát, de én a magam részéről tovább folytattam a kegyetlen odacsesz őszinteségi rohamaimat, szűrő nélkül, kontrollálatlanul. A mai eszemmel ezt már nem így tenném. Sokkal jobban mérlegelném azt az elvet, hogy az adott érzés, gondolat fontos lesz-e pár év múlva. Illetve, milyen károkat okozhatok vele a másik lelkében, s hogy a kapcsolat szempontjából ennek van-e bármiféle jelentősége. S ettől még nem érezném magam, sem hazugnak, sem tisztátalannak.
Akkor még fogalmam sem volt, arról, hogy a Férfi ilyen. Ilyen vizuális típus, a receptoraival másodpercek töredéke alatt feltérképezi, ha csak elméletben is a” női zsákmányállatot”. S még az is meglehet, hogy el is játszik a gondolattal a megszerzésén. Kihívás, megmérettetés, férfiléte kelléke.
S akik voltak még férfiak az életemben, amikor nem voltak őszinték, valójában védeni akartak, megkímélni saját magamtól. Bennük is kialakult ez a párkapcsolati mechanizmus, hogy ha megmondom az igazat, betörik a fejem. Értem őket is. Bár volt, hogy pont evvel ártottak nekem. Tapasztalás volt. Tesztelés, hogy hol tartok most ebben a folyamatban? Rutin szerzés. Ma, már nem tartom olyan nehéznek ezt a keresztet. Pár hete volt egy kapcsolódásom egy férfival. Mondtam neki játszunk nyílt lapokkal. – Mondta, jó, játszunk. – két dolgot kérdeznék, független? – Igen. – Van szeretője? – Nincs, de van két olyan személy az életemben, akihez bármikor becsöngethetek. – Köszönöm, ennyit akartam tudni. S nem éreztem semmit, sem fájdalmat, sem megaláztatást. Itt volt, velem volt, rám fókuszált. Megkérdeztem magamtól, hogy boldogabb lennék, ha máshogyan válaszolt volna? S, azt válaszoltam, hogy nem. Ebben a szituációban, könnyedén tudtam ezt hordozni. S élveztem, hogy lehet így is, terelések ferdítések nélkül, s ebben partner volt most a Férfi. De, erre meg kellett érnem.
Sokszor szoktam mondani, hogy a léleknek is van szüzessége, amit egyszer lehet oda adni, úgy azzal a megrendíthetetlen ősbizalommal, a bízom benned, mindentekintetben bizalmával.
Tőrés. Számomra az egyik legnehezebben visszaszerezhető dolgok egyike. Törékeny jószág. Túlélsz. Vértet öltesz, de csak te tudod, hogy belül forrasztva van, s olykor még húzol rá egy réteget .A páncél véd, megvéd a golyótól, a sebektől,de lehet-e a páncélon át érezni a simogatásokat? S, az életben pedig jönnek…egyre jönnek az elveszett bizalom fosztogatói…Olykor kardokkal, olykor ölelésekkel.
Számomra izgalmas figyelni a saját folyamatom.
2014.12.05. Péntek
